Úgy tűnik, hogy a Samsung ismerte fel elsőként, hogy az érintőképernyős telefonokra nemcsak azok vágynak, akik hajlandóak súlyos tízezreket fizetni egy mobiltelefon készülékért. Ennek a gondolatnak a jegyében fogant az S5230 mobil, mely viszonylag olcsón (40 000 Ft környékén) kínálja az érintőképernyő varázslatos világát.
Samsung S5230 és a külső
A kijelző 3 inch, ami nem számít nagynak egy érintőképernyős mobil esetében, de jól kezelhető, és szépek a színei. Ha hozzáérünk viszonylag lágynak tűnik, láthatóan benyomódik. Stylust, azaz ceruzát nem adtak hozzá, de ez pótolható, ha valaki erre vágyik. Igazából csak a fektetve előbukkanó qwerty billentyűzet használatakor van rá szükség, mert az sajnos elég kicsi, még egy pici női kéznek is. Sajnos témákból nincs túlságosan eleresztve a telefon, de háttérképet tölthetünk rá internetről korlátlan számban. Egy puha tokot azonnal venni kell rá, mivel a telefon hátlapja gyakorlatilag körömmel is megkarcolható. Ez bizony súlyos hibapont. Ha sokat rádiózunk a telefonnal, akkor lesz gond a megfelelő tok megtalálásával, mert a fülhallgató az antenna is egyben – ez nem újdonság, a Nokia telefonok mind így működnek. Sajnos a telefon csak egyféle csatlakozót kapott, – ami azt jelenti, hogy pl. töltés közben nem lehet rádiót hallgatni rajta – és az sem szabványos USB, hanem egy lapos Samsung csatlakozó. Ez megint rosszpont. Ugyanakkor pozitívum, hogy a telefon az adatkábel használata közben is tölti az akkumulátorát. A kialakítása egyébként összességében kecses, szürke-fekete-fém felületek váltakoznak rajta. A telefon a minőség érzetét kelti ránézésre – amíg nem jutnak eszünkbe a karcok.
Samsung S5230 és a belső
A telefon menüje viszonylag könnyen kezelhető, és számomra kifejezetten logikus felépítésű. Ami meglepő, vagy szokatlan, az mind az érintőképernyő és a mozgásérzékelő újdonságából adódik. Az oldalra döntés sok helyzetben használható, bár a képnézegetésnél elég hisztérikus. A rádió és a zenelejátszó nem túl okos, de nagyon szépen szól. A cellainformációk alapján többé-kevésbé helyzetmeghatározásra is képes, de GPS-ként azért nem igazán használható a Google Maps funkció. A kamera 3.2 MP felbontásra képes, videófelvétel közben is zoomol. Sajnos néhány idegesítő hibát is sikerült benn hagyni a telefonban. Az egyik ilyen, hogy az adatkábelhez adott CD az esetek nagy részében rossz, és a netről letöltött PC Suite programmal működik csak jól az összepárosítás. A telefon elvileg képes MP4 formátumok lejátszására, de a gyakorlatban valamiért konvertálni akarja az MP4-et is (a bitsűrűség a kulcs). A képernyő feloldása általában csak másodszorra sikerül, először mindig azt írja ki a próbálkozásra válaszul, hogy helytelen karakter. Hm. Sajnos még van pár ilyen kis hiba, de most nem sorolnám fel mindet. A telefon mindent egybevéve jól használható, és megéri az árát – főleg, ha sikerül kifogni egy-egy szolgáltató akcióját.
Kapcsolódó cikkek: gsmarena, rightmobilephone, mobiltippek

0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.